Tehetséges hallgatók ösztöndíjprogramja

Sportszakmai tanulmány- és szakcikk gyűjtemény 
Pályázati azonosító: NTP-KTF-M-13-0006
 
2011 nyarán, tragikus hirtelenséggel hunyt el prof. László Ferenc kollégánk, egyetemi tanár. Akkor megfogadtuk, hogy azt a szellemiséget, amit képviselt, a tudományhoz, a kultúrához való hozzállását, a felnövekvő fiatal értelmiséghez való gondoskodó attitűdjét tovább visszük. 
 
Megalapítottuk a László Ferenc Sporttudományi Kutatóműhelyet, melynek eredményességét nem "csak" az jelzi, hogy a legutóbbi, 2013-as Testnevelési és Sporttudományi OTDK-n, valamint a 2014-es, fiataloknak megrendezésre kerülő, Nemzetközi Sporttudományi Konferencián értek el hallgatóink több első és további helyezéseket, különdíjakat. Hanem az is, hogy a hazai sporttudományi képzőhelyeket figyelembe is véve, igen jelentős számú hallgatót vontunk és vonunk be a sporttudományi kutatómunkába. Ehhez, az adott felsőoktatási intézmény minőségét is jól jelző hallgatói tehetséggondozáshoz, szerencsére adva van minden az intézetünkben. Jól felszerelt labor, kellő kari és egyetemi szintű támogatás a kutatásokhoz és nem utolsó sorban képzett, ambíciózus kollégák. Mert ne feledkezzünk meg arról, hogy a tehetségnek nehéz az utat egyedül bejárni. 
 
Örömünkre szolgál, hogy ehhez az úthoz ezzel a kiadvánnyal is hozzá tudunk járulni. Forgassák haszonnal és hivatkozzanak rá sokat!

Értékelés: 
0
Még nincs értékelve